A jövő év végén indulhat el a Mars felé a SpaceX amerikai űripari vállalat Starship rakétája, amely magával visz majd egy Optimus humanoid robotot is - jelentette be Elon Musk amerikai techmilliárdos, a SpaceX elnök-vezérigazgatója.
Ha ezek a landolások jól sikerülnek, az embereket szállító missziók akár már 2029-ben elindulhatnak, bár 2031 valószínűbbnek tűnik
- közölte Musk az X-en.
Kapcsolódó
A hatalmas méretű, 123 méter magas Starship rakétarendszert úgy tervezték, hogy lehetővé tegye az emberes küldetéseket a Holdra és a Marsra. Egyelőre próbarepüléseken tesztelik. A rakéta tavaly márciusban jutott el sikeresen az űrbe, de aztán megsemmisült, amikor visszatért a Földre. A tavaly júniusi teszt során a Starship először hajtott végre ellenőrzött leszállást, amelyet októberben sikerrel megismételtek. Ez utóbbi tesztnek is az volt a célja, hogy a rakéta alsó fokozata visszatérjen az indítótoronyhoz, és az indítóállvány karjai elkapják. Januárban és márciusban az újabb tesztrepülések nem jártak sikerrel.
Donald Trump amerikai elnök január 20-án a washingtoni kongresszus kupolatermében elmondott beiktatási beszédében a Mars-missziót is megemlítette, és kijelentette: tervei között szerepel amerikai űrhajósokat indítani a csillagok közé, hogy kitűzzék a csillagos-sávos (lobogót) a Marson.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Riadó a Fidesznél: akár kétharmadot is szerezhet a Tisza?

Azoknak lett igazuk, akik szerint furcsa a Mohu 33 milliárdos extraprofitja

Orbánék átpasszolták a devizahiteles ügyeket, a bíróságok pedig megállították

Stadion helyett sportpark: saját erőből épülhet meg az Újpest gigaberuházása

Megtiltották az orosz állampolgároknak az ingatlanvásárlást

A Kossuth térre vonulnak a tanárok

Dokumentumfilm készült a nőről, aki minden fronton úttörő volt

Egy kávé árával megspórolhatja a milliós kiadásokat

Fejenként 40 ezer forint otthoni tartalékot javasol a polgári védelem
