A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 0,01 pontos csökkenéssel, 97 441,88 ponton nyitott pénteken.

Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1103,71 pontos, 1,12 százalékos csökkenéssel 97 441,89 ponton zárt csütörtökön.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy az előző napi profitrealizálást követően ismét a pozitív tartományban indulhat a kereskedés.

A vezető részvények között az OTP árfolyama a 30 napos mozgóátlagról fordult le, mely így továbbra is meghatározó ellenállást képez 27 068 forintnál, míg támasz 26 400 forint közelében látható. Az OTP-részvények ára 470 forinttal, 1,73 százalékkal 26 640 forintra esett, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki csütörtökön.

A Mol jegyzése végül meg tudott kapaszkodni a 2966 forintos támasznál, de az 50 napos mozgóátlag itt is ellenállást jelent 2991 forintnál. Csütörtökön a Mol 22 forinttal, 0,74 százalékkal 2966 forintra csökkent 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom továbbra is az 1800 forintos ellenállás közelében mozog, melynek áttörése újabb teret nyitna az emelkedés előtt, támasz 1749 forintnál húzódik. A Magyar Telekom árfolyama csütörtökön 4 forinttal, 0,22 százalékkal 1788 forintra gyengült, forgalma 352,4 millió forint volt.

A Richter árfolyama is lefelé korrigált, itt az 50 napos mozgóátlag állta útját a további emelkedésnek 10 414 forintnál, fontos támaszok a 10 200-10 290 forintos zónában láthatóak. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,34 százalékkal 10 270 forintra csökkent csütörtökön, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!