Két pályázati forrásból 4,4 milliárd forint értékű beruházás kezdődik el a mezőkövesdi Zsóry Gyógy- és Strandfürdőben – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkára pénteken Mezőkövesden, a fejlesztésessel kapcsolatos sajtótájékoztatón.

Tállai András, aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is, elmondta, hogy a most induló beruházás a Zsóry legnagyobb fejlesztése, amely növeli a fürdő biztonságát, javítja a fenntarthatóságát és jelentős minőségi javulást lehet vele elérni. Ezzel a jelenleginél is versenyképesebb lesz, és az ország egyik meghatározó gyógyfürdője maradhat – írja az MTI.  

Az energetikai korszerűsítésre 3,2 milliárd forintot nyert el Mezőkövesd, a turisztikai infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztésére pedig 1,1 milliárd forintot költhetnek.

Az államtitkár emlékeztetett, 1940-ben nyílt meg az első medence a városban, így már 85 éve van Mezőkövesdnek fürdője. Az elmúlt húsz évben számos fejlesztést történt a fürdőben, 2004-ben új gyógyászati részleget alakítottak ki, 2011-ben a medencék újultak meg, 2017-ben egy élményfürdőt adtak át, 2020-ban pedig az egészségparkot újították fel.

Csobbanna egyet? Már most kitárja kapuit a strandok zöme országszerte, íme a lista

A nyáriasba hajló jó idő beköszöntével már most, a május elsejével kezdődő hosszú hétvégén beindul a hazai strandszezon. Erről itt írtunk részletesen >>>