Együttműködési megállapodást írt alá a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), az eseményen pedig Nagy Márton azt mondta, Nagy Elek azon felvetése, miszerint a katánál az alanyi áfamentességet növelni kellene, erősen megfontolandó - írta meg a Forbes.
Nagy Elek szerint
a jelenlegi 12 milliós határ 15 vagy 18 millióra emelése azért nem jelentene kiesést az állam számára, mert jelenleg, aki eléri a mostani 12 milliós limitet, átmegy a szürke- illetve a fekete gazdaságba.
Mint ismeretes, a kisadózó vállalkozások tételes adója (régi kata) 2022. augusztus végén szűnt meg. Akkor 261 ezer katás ügyfél volt regisztrálva a Számlázz.hu rendszerében. 2022. szeptember 1-től teljesen új szabályok vonatkoznak a katásokra: legfontosabb, hogy megszűnt a kata adóalanyiság, ha kifizetőtől szereztek bevételt. Számuk emiatt először 35 ezerre csökkent, de 2023-ban ismét növekedésnek indult, legalább 40 ezren jelezték, hogy katásként adóznak. A többi ügyfél más adónemet választottak: nagy részük átalányadózó lett a változások után, de vannak olyanok is, akik társas vállalkozást alapítottak.
Nagy Márton ezt tartja a magyar gazdaságpolitika eredendő bűnének
„Ezt hívják eredendő bűnnek” – mondta a devizahitelezésről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Economxnak adott másfél órás interjúban. A Pogátsa Zoltánnal folytatott beszélgetés során elmondta, hogy lényegében a devizahitelezés „nyírta ki” az első gazdasági modellünket.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol
Káoszba fulladt Németország a Google bakija miatt
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Micsoda fordulat: Nyilvánosságra hozták a titkos Audi-szerződést

Mérlegre tettük: Karácsonyék vagy az Orbán-kormány az adósa a másiknak?

Széttrollkodná Budapestet az egyik polgármester, hogy Orbánnak is feltűnjön, mit tett
