Lemondott Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója – írja az Index. Információik szerint a BKK körüli botrányok miatt adta be felmondását.

A lap megkapta Walter Katalin felmondó levelét, amiben az áll: „meg akkor is úgy gondoltam, hogy az összes kihívás és nehézség ellenére eredményesen tudom folytatni azt a munkát, amire több mint 5 éve szerződtem. 2021. január 1-vel lettem a BKK vezérigazgatója, előtte egy évig a BVH Zrt.-t vezettem. Itt kidolgoztam a 'Stadtwerke' koncepciót, melyet a városvezetés a BKM Zrt. létrehozásával meg is valósított”.

Mint írta, „bármilyen transzparens és objektív pályázatnak, megmérettetésnek bátran álltam elébe. Hittem abban, hogy Budapesten az eredmények és a kvalifikáció számítanak – ahogy egyébként ez a pályázati kiírásban is szerepelt.

Kép: MTI, Lakatos Péter

A vezérigazgató szerint azonban problémák merültek fel: „sajnos mostanra minden illúzió szertefoszlott: a tegnapi közgyűlésen nemhogy döntés vagy javaslattétel, de még a pályázati felhívásban egyértelműen leírt személyes meghallgatás sem történt meg, miközben a felhívás szerinti elbírálási határidő május 30. volt."

Walter Katalin súlyos vádakat fogalmazott meg a kiválasztási folyamattal kapcsolatban: „Információhoz kizárólag a sajtóból, social média posztokból vagy folyosói pletykákból jutottam. Az eljárásrend kiszámíthatatlan lett, a kiválasztási folyamat diszkriminatív módon eltér egyes cégek esetében”.

Milliárdokat szerveztek ki

A vezető akkor került nehéz helyzetbe, amikor kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kommandósai még 2021-ben lecsaptak egy bűnszervezetre, ami

beépült a BKV-ba is, a vádlottak vallomása szerint pedig éveken át milliárdokat szívott ki a szervezet onnan.

A 444.hu egy hosszú cikket közölt le, amelyen fotók árulkodnak arról, hogy a szervezet irányítójával, akit „Nagymesternek” hívnak, igen szoros kapcsolatot ápolt Bolla Tibor, a közlekedési vállalat vezérigazgatója. Bolla szerint az elsőrendű vádlott csupán egy egyszerű, normális munkakapcsolat fűzte, miközben ennek ellentmond, hogy a cikkben leközölt fotók alapján közösen szilvesztereztek Balin, és Kínából is van páros szelfijük.

Ám ezen felül is a lap szerint a Hotel Metróba belepumpált 133 millió, egy elhagyatott Bimbó úti villa, valamint az egyik kihallgatási jegyzőkönyv is arra utalnak, hogy a Nagymester és Bolla között nem csupán egyszerű munkakapcsolat állt fenn.

A pulyka-ügy

Walternek egy másik kellemetlen ügye is volt tavaly, amikor a járatritkításról szóló háttérbeszélgetés során azt mondta, hogy

az utasokat egy ilyen folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”.

Walter a kijelentésért később bocsánatot kért, úgy fogalmazott, hogy sajnálja, ha félreérthető volt, nem állt szándékában senkit sem bántani.

Megszólalt Walter Katalin

A lemondott vezető LinkedIn oldalán az alábbiakat írta, melyet változtatás nélkül közlünk. „Hosszú mérlegelés után meghoztam a nehéz döntést: ma reggel átadtam a felmondásomat a főpolgármesternek. Négy év megfeszített munka, elhivatottság és eredmények jellemezték a BKK-nál töltött időmet, ahol fantasztikus csapattal dolgozhattam a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésén. Valódi csapatmunka volt, és sajnálom, hogy döntésemmel jó eséllyel tovább növelem a kollégáimban hónapok óta amúgy is meglévő bizonytalanságot. A jelenlegi körülmények azonban már nem teszik lehetővé az eredményes munkát. Bármilyen transzparens és objektív pályázatnak, megmérettetésnek bátran álltam elébe, de mostanra minden illúzióm szertefoszlott: a tegnapi közgyűlési döntés értelmében harmadszorra kellene beadnom a vezérigazgatói pályázatomat, úgy, hogy eddig egyszer sem hallgattak meg. Folyamatosan megkérdőjelezett legitimációval nem tudok és nem is akarok tovább dolgozni. Ez a döntés nem volt könnyű – nehéz elengedni egy küldetést, amelyben mélyen hiszek.  Hálás vagyok a közös munkáért és azért, hogy szolgálhattam Budapestet. Június végéig változatlan elhivatottsággal dolgozom tovább, biztosítva a zökkenőmentes átadás-átvételt.”

Zavaros idők, minimális stabilitás

„Bár sok vitánk volt, a legnagyobb a nyilvánosság előtt a tavalyi járatritkítás és az utána elhangzott szerencsétlen mondatai kapcsán, de mindenképp fontos a lemondása napján azt is kiemelni, hogy a 2019-20 körüli igen zavaros időszak után a vezérigazgatói működése kétségtelenül hozott stabilitást a BKK irányításába" – reagált a lemondásra Vitézy Dávid,  a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője.
A BKV körüli korrupciós ügyek azonban végül áttételesen őt is elsodorták.
A szakbizottság hétfői ülésén, amikor a közlekedési cégek éves beszámolóját tárgyaltuk, Walter Katalin ugyanis a kérdésemre elismerte, hogy az általa vezetett BKK tulajdonosi joggyakorlóként szintén jóváhagyta a büntetőügyekben érintett, a BKV informatikai rendszerének működtetésére vonatkozó szerződés öt évvel való meghosszabbítását, árulta el Vitézy a Facebookon. 

„Azt is elmondta -Walter Katalin - , hogy eredetileg nem akartak így tenni, de a BKV végül kényszerhelyzetbe hozta őket, és azt is, hogy a beígért és Karácsony által mostanság is hivatkozott volumen- és árcsökkentés valójában nem történt meg, és a BKK a BKV-nak erre a mulasztására már tavaly novemberben (!) felhívta a városvezetés figyelmét - eredménytelenül" – áll a bejegyzésben. 

Karácsony Gergely megérti, hogy így nem lehet dolgozni

„Döntését megértem, és mélységesen sajnálom" – reagált a főpolgármester arra, hogy a BKK vezérigazgatója tegnap este benyújtotta a felmondását. „Hónapok óta tartja bizonytalanságban a rettentő nehéz körülmények között dolgozó fővárosi cégeket, azok vezetőit, és valójában a Budapest-család 27 ezer dolgozóját egy amatőr, kicsinyes, méltatlan és mára bohózatba fulladt pályáztatási folyamat, amit egyesek személyes hübrisze, mások nívótlan Facebook-politizálása kényszerített rá erre a városra" – írta a közösségi oldalán Karácsony Gergely. 
Úgy van, ahogy Walter Katalin a lemondó levelében írta: „Egy vezérigazgató kinevezése – legyen szó bármely fővárosi cégről – nem lehet ilyen mértékben hatalmi játszmák eszköze: itt ugyanis nem csak a vezető személyéről van szó, hanem a többezer munkavállalót foglalkoztató vállalatok mindennapi működéséről.
Karácsony szerint et a bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot nem szabad fenntartani. Így nem lehet építkezni és fejleszteni, lényegében lehetetlen új, hozzáértő munkatársakat toborozni. A városvezető hangsúlyozta: Walter Katalin tette a dolgát tisztességgel, hozzáértéssel, a város iránti alázattal, amíg tenni tudta. Valójában elüldözte őt a fővárosi politikai helyzet.