Az indoklások szerint a törvényjavaslatra azért volt szükség, mert a településeken tapasztalható túlzott mértékű lakosságbővülés, illetve a tömeges ingatlanvásárlás a fiatalok kiszorulását és a települések jellegének sérülését vagy elvesztését eredményezték.
Több önkormányzat elmondta, ők már korábban is hoztak korlátozó rendelkezéseket – legyen szó akár társasházépítésekről. Alsóörsön sem akarnak tovább bővülni, a közművek kapacitása is véges, így már vizsgálják a törvény adta lehetőségeket, válaszolta a lap kérdésére a helyi polgármester.
Az intézkedés elsősorban azokat a településeket érintheti, ahol nagyobb lakosságszám növekedés történt az elmúlt években. Ide sorolható például a főváros, a Velencei-tó és Balaton környéki települések.
A helyi önazonossági jog szerint a települési közösség önvédelmet gyakorolhat, a közösség társadalmi berendezkedésének, életmódjának, hagyományainak és szokásainak, valamint a település karakterének megőrzése és védelme érdekében – írja a Pénzcentrum.
Az egyik legnépszerűbb Balaton környéki település Alsóörs az elmúlt 23 évben 47 százalékkal növekedett meg. A település két évtizede, egy településfejlesztési koncepció során határozta el, szeretné elérni a 2 ezer főt.
– mondta el Hiebling Zsolt városvezető, aki üdvözölte az új törvényt.
A városvezető hozzátette, a törvény előkészítésekor Navracsics Tibor miniszter a tó környéki polgármesterek véleményét is meghallgatta, hiszen térségükben vannak olyan települések, ahol célszerű lenne beavatkozni.
Viszonylag nagy egyetértés van abban, hogy amennyiben a kisebb méretű, gyorsan növekvő agglomerációs településeken korlátozni fogják az ingatlanvásárlást, akkor még több potenciális ingatlan vásárló érkezhet a lassabban növekvő, nagyobb méretű agglomerációs városokba. Ez pedig még tovább növelheti az ingatlanárakat a városokban.
Ahol pedig korlátozásokat vezetnek be, ott viszont szűkítik a potenciális vevők körét, így bizonyos településeken vagy városrészekben nyomást gyakorolhatnak az árakra, különösen, ha a kereslet erős volt. A várakozások szerint a fővárosi agglomerációs településeken és vidéki központoknál lehet igazán érzékelhető a hatása annak, ha egy-egy önkormányzat él a lehetőséggel.
Kivételek természetesen akadnak, hiszen aki a településen lakóhellyel vagy ingatlantulajdonnal rendelkező személy hozzátartozója, továbbá akinek a település a származási helye; bizonyítja vagy legalább valószínűsíti, hogy a születését követő tíz évben maga vagy valamely hozzátartozója legalább tizenkét hónapot a településen élt; állami vagy önkormányzati foglalkoztatottként a munkavégzése érdekében települ be a településre; elemi csapás vagy baleset miatt otthontalanná vált stb. azokra nem vonatkozik a törvényjavaslat.
Navracsics bevallotta, mi nem tetszett az embereknek az önazonosság védelméről szóló törvénytervezetben
Kikerülhet a helyi önazonosság védelméről szóló törvénytervezetből az a passzus, amely az ingatlanszerzés megtiltásáról szól, mert a társadalmi konzultáción nagy ellenkezést váltott ki. Az önkormányzatok azonban örültek volna ennek a lehetőségnek.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

A száj- és körömfájás után itt az újabb pusztító kór, sorra ölik le az állatokat

Irdatlan a pusztítás Parajdon: a halakat már kiirtották, most a növényeken a sor

Riasztás Ferihegyen: tűzoltók vonultak ki egy leszálló repülőhöz

Salátatörvénybe bújtattak egy rakás változást az egészségügyben

Jól gondolja meg, kinek nyit ajtót: a bukszánk mélyére pályáznak a svindler szerelők

Tandemugrás áldozata lett egy oktató és egy négygyermekes anyuka

Jön a katonaállam? Tízezer tartalékos mozgósításáról tárgyal a parlament

Váratlan fordulat Pride-ügyben: mégis betiltja a gyűlést a rendőrség

Nyugdíj előtt ezt mindenképpen tegye meg, sok múlik rajta
