Meghaladta a 107 milliárd forintot az AutoWallis csoport első negyedéves árbevétele, ezzel 20 százalékkal sikerült felülmúlni 2024 azonos időszakát. A nagykereskedelmi szegmens teljesítménye csak 3 százalékkal nőtt, a bevételek bővülését igazából a kiskereskedelem (+40 százalék) és a mobilitási szolgáltatások (+38 százalék) üzletágak segítették. A nagykereskedelmi üzletág visszafogott teljesítménye mögött két Opel modell időben elcsúszó piaci bevezetése állt, ez a hatás a folyó negyedévben már pozitívumként jelentkezhet.
A 20 százalékos bevételnövekedést árnyalja, hogy az eladott gépkocsik beszerzési értéke is nőtt, nem is kevéssel, 21 százalékkal. A költségsoron még egy jelentős emelkedés látható, a személyi jellegű kiadások 45 százalékkal nőttek a cégcsoportnál, de a dolgozói létszám is nagyobb lett 37 százalékkal. Az egyébként rekordot jelentő árbevétel megugrását nagyban segítették a közelmúltban lezárt akvizíciók (a cseh Milan Kral Group, valamint az NC Auto felvásárlása) és üzletfejlesztések.
A társaság a negyedévben elszámolt egy 772 millió forintos egyéb ráfordítást is, így működési eredmény (EBIT) soron már csak 1,55 milliárd forintot mutatott ki, ami 56 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál. A nettó profit 57 százalékkal csökkent a tavalyi bázishoz képest: 639 millió forintra.
A működési környezet kifejezetten gyenge volt a negyedévben, hiszen az uniós piacokon 1,9 százalékkal csökkentek az újautó eladások. Ezzel szemben a magyar tőzsde autós cégének sikerült 1,8 százalékkal több, 11 ezer 814 autót értékesíteni. A bevételek 64 százaléka származott külföldről.
A cég közleménye szerint a profitszámok romlása (EBITDA soron 31 százalékos csökkenést mutattak ki, amely eredmény így 3,3 milliárd forintra mérséklődött) az alábbiakkal magyarázható:
- vámintézkedések piaci hatásainak kiszámíthatatlansága
- növekedést segítő fix költségek emelkedése
- működési költségek emelkedése

Ormosy Gábor, az AutoWallis csoport vezérigazgatója az eredmény értékelésekor elmondta, hogy az idei év első negyedévének gyártói kampányai elmaradtak a tavalyi év kimagasló támogatásaitól, és az iparágat kiemelten sújtó globális kereskedelempolitikai intézkedések bizonytalansága is meghatározó volt az első negyedévben, ugyanakkor az elmúlt időszakban lezárt akvizíciók és üzletfejlesztések hatása már pozitívan befolyásolta a vállalat eredményét.
A hétfői kereskedés első órájában az AutoWallis részvények árfolyama 1,8 százalékkal csökkent.
Kapcsolódó
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

„Valaki magyarázza már el ennek a hibbantnak” - Trump csúnyán beszólt a leglelkesebb hype-emberének

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Megmenekült a főváros? Karácsony Gergelynek adott igazat a törvényszék

Tisztázott a Belügyminisztérium: a TAJ-kártya marad, de van, ami mégis megy

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni

Azonnal indítsa újra a telefonját, és jobb lesz, ha holnap is ezt teszi

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben
