Újabb mérföldkőhöz ért a magyar védelmi ipar, ugyanis a hazánkban felpörgetett hadieszközök hatékonyabb nemzetközi értékesítésére létrejön egy körülbelül nyolcvan milliárd forint értékű portfolióval rendelkező ernyőszervezet, a 4iG Csoport és a magyar állam közös felügyelete és részesedése mellett. Kilenc Magyarországon termelő cég kereskedelmi működtetését, az értékesítését adja át, szervezi ki a magyar állam egy létrehozandó magáncégnek körülbelül 60-70 milliárd forint értékben, annak érdekében, hogy növekedjen hazánk exportereje, valamint a nemzetközi piacokon való részesedése. 

Azt ugyanakkor mindkét fél leszögezte, ezzel a tranzakcióval nem sérül hazánk biztonsága és szuverenitása, a kritikus infrastruktúra,

a gyárak állami kézben maradnak, és háború esetén is a magyar állam szempontjai érvényesülnének.

Az Economx kormányzati és iparági háttérbeszélgetések révén mutatja be a korszakos ígért tranzakciót. 

Nemzetstratégia lépés

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján 17 óra után közzétett tájékoztatóból ugyanis kiderült, hogy a magyar állam és a 4iG Csoport együttműködésével egy nemzetstratégiai jelentőségű védelmi ipari holdingvállalat jön létre, aminek eredményeként a hazai védelmi iparban végre integrátor szerepben jelenik meg egy nagy vállalat. A résztvevők szerint ez a stratégiai partnerség hosszú távon szolgálja a hazai védelmi ipar verseny- és export képességének növekedését, miközben megőrzi a magyar honvédség ellátásbiztonságát.

Az együttműködés sarokpontjai:

  • A 4iG Csoport önálló holdingvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT), valamint az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. (N7 Holding) előzetes megállapodást kötött Magyarország első állami és magántulajdonban lévő védelmi ipari holdingvállalatának létrehozásáról. 
  • A kétlépéses tranzakció során az N7 Holding – amely a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alá tartozó állami tulajdonú társaság – N7 Defence Zrt. néven új vállalatot alapít és a szükséges tulajdonosi és banki hozzájárulásokat követően apport formájában a társaságra ruházza a tranzakcióban érintett védelmi ipari leányvállalataiban lévő tulajdonrészét.
  • Az ügylet második lépésében a 4iG SDT adásvétel útján 75 százalék + 1 szavazat arányú többségi tulajdont szerez az N7 Defence Zrt.-ben, míg az N7 Holding megtartja a fennmaradó, 25 százalék -1 szavazat részesedését.
  • A tranzakció becsült értéke 74,5-82,8 milliárd forint, a kritikus infrastruktúra - ingatlanok, gyárak, üzemek - nélkül, amelyek állami tulajdonban maradnak. A kritikus infrastruktúra használatáért a 4iG SDT tulajdonába kerülő N7 Defence Zrt. portfólió vállalatai bérleti díjat fizetnek.
  • A konstrukció a nemzetközi piacokon jellemző formában egyesíti az állami tulajdonú védelmi ipari kapacitásokat, valamint a piaci szakmai befektető erőforrásait és nemzetközi kapcsolatrendszerét. A kritikus infrastruktúra állami tulajdona és a jogszabályi háttér garantálja a magyar honvédség ellátás biztonságát, valamint az állam befolyását a védelemiparban. A magánszféra innovációja és nemzetközi piaci tapasztalatai pedig támogatják a vállalatcsoport versenyképes működését a globális piacokon.
  • Az állami és magántőke összefogása hozzájárulhat a hazai védelmi ipari termékek nemzetközi megjelenéséhez és az exportkapacitások bővítéséhez, valamint új nemzetközi fejlesztési együttműködések elindításához.

Minden egy helyen: N7 Defence Zrt.

A közlés lényege tehát, hogy a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. előzetes megállapodást kötött az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-vel, melynek értelmében a 4iG Csoport leányvállalata a két lépésből álló tranzakció keretében 75 százalék + 1 szavazatnyi többségi részesedést szerezhet az állami vállalat által újonnan alapított N7 Defence Zrt.-ben.

Az elképzelés szerint az érintett társaságokban lévő állami tulajdonrész apportként kerül majd az N7 Defence Zrt.-be, az egyes apportokhoz - többek között - a vállalatok tulajdonosi hozzájárulása is szükséges, az ügylet lezárását követően a kritikus infrastruktúra (ingatlanok, gyárak, üzemek) állami tulajdonban maradnak, amelyek használatáért bérleti díjat fizetnek majd 4iG SDT tulajdonába kerülő N7 Defence Zrt. portfólió vállalatai.

Az érintett vállalatok összesített értéke az N7 Holding által bevont nemzetközi tanácsadó becslése szerint 74,5–82,8 milliárd forint.

A felek szándéka szerint az alapítást követően az N7 Defence Zrt. portfóliója kilenc jelentős magyarországi védelmi ipari vállalatot foglal majd magában, amelyek lefedik a magyar védelmi ipar több kritikus területét, a civil és katonai repüléstechnológiától a szárazföldi rendszerekig, beleértve a fegyver- és lőszergyártást, a fegyverfejlesztést és a járműtechnológiát:

Ezekkel a célszervezetekkel kell még megállapodni:

  1. az Aeroplex Kft. repülőgép-javító vállalatot,
  2. a gyulai Airbus Helicopters Hungary Kft. helikopter komponensgyártó vegyesvállalatot (Airbus 70 százalék – N7 Holding 30 százalék tulajdon), 
  3. a Rheinmetall Hungary Munitions Zrt. várpalotai lőszergyárát (Rheinmetall 51 százalék - N7 Holding 49 százalék közvetett tulajdon), 
  4. a Rheinmetal Hungary Zrt.-t, amely a Lynx KF41 gyalogsági harcjárművek fejlesztését és gyártását végzi (Rheinmetall 51 százalék - N7 Holding 49 százalék közvetett tulajdon),
  5. az aknavető és lőszergyártással foglalkozó Hirtenberger Kft.-t és leányvállalatait,
  6. a speciális felületkezeléssel foglalkozó SATYPS PSP Hungary Zrt.-t,
  7. az RGW 110 típusú vállról indítható páncéltörő gránátvetők csöveinek gyártását, valamint komplex fegyverrendszerek fejlesztése és gyártását végző Dynamics Nobel Defence Zrt.-t, 
  8. a Kiskunfélegyházán működő, kézilőfegyver és hadiipari alkatrészek gyártásával foglalkozó Arzenál Fegyvergyár Zrt.-t,
  9. valamint a Colt CZ Hungary Zrt.-t, amely szintén kézifegyverek, például a CZ BREN 2 gépkarabélyok gyártását végzi (Colt CZ Group 51 százalék, az N7 Holding 49 százalék tulajdon).

Az együttműködés nyomán stratégiai jelentőségű védelmi ipari holdingvállalat jöhet létre, a 4iG Csoport és a magyar állam partnersége hosszú távú előnyöket biztosít a magyar hadiipar és a nemzetgazdaság számára. A kritikus infrastruktúra állami tulajdona és a vonatkozó jogszabályok biztosítják a honvédség ellátásbiztonságát, és megerősítik az állam stratégiai szerepét a védelemiparban. Ezzel párhuzamosan a magánszektor innovációs képessége és nemzetközi tapasztalata hozzájárulnak majd a védelmi exportkapacitások bővítéséhez, az N7 Defence globális versenyképességéhez, illetve ennek köszönhetően új magas szakképzettséget igénylő munkahelyek létrehozásához is. Mindezek hosszú távon szolgálják a nemzetgazdaság növekedését, továbbá Magyarország védelmi szuverenitását - hangsúlyozta az 4iG Csoport. 

Az aknavetőtől a műholdakig

Sárhegyi István, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen ezt úgy magyarázta, hogy a magyar védelmi iparban eddig jelen volt az állam, a kkv-szektor, illetve a kutatói-egyetemi világ, viszont magántulajdonú nagy vállalati szereplő nem segítette a hazai szektort. Az integrátori szerep betöltésére lesz alkalmas a N7 Defence Zrt., kihasználva a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat. 

Leegyszerűsítve,

a magyar állam, a tulajdonrészének részbeni értékesítése után, azt várja el a létrejövő új cégtől, hogy adja el a nemzetközi piacokon az ország kilenc üzemében megtermelt katonai eszközöket. A hasznon pedig 75:25 százalék arányban osztoznak. 

Sárhegyi István szerint így, az együttműködés révén,

a 4iG Csoport az aknavetőtől a hightechig értékesítheti a védelmi ipari eszközöket. 

Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnöke pedig azt szögezte le, hogy azért éri meg a klasszikusnak mondható hadiipari termékkörrel bővíteni a portfoliót, mert a globális védelmi piac most nagyon fut. Jellemző a jelenlegi háborús időszakra,

hogy nemrég a Rheinmetall is arról tájékoztatott, hogy képtelenek annyi lőszert gyártani, amennyire kereslet érkezik a világból.

Ez nem magánosítás

Jászai Gellért szerint az együttműködés nem veszélyezteti semmilyen formában hazánk szuverenitását, a nemzetbiztonságot, vagy épp a Honvédség ellátását. Egyrészt a kritikus infrastruktúra, a gyárak, a termelőegységek az állam tulajdonában maradnak, másrészt jogszabályok biztosítják az állam befolyását a hadiiparban, és ez hatványozottan vonatkozik egy háborús helyzetre.

Sárhegyi István, a REMRED Zrt. társalapítója és a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Jászai Gellért, a 4iG vállalatcsoport elnöke (b-j) a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ bokrétaünnepségén 2025. március 31-én.
Sárhegyi István, a REMRED Zrt. társalapítója és a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter és Jászai Gellért, a 4iG vállalatcsoport elnöke (b-j) a martonvásári REMTECH Űrtechnológiai Központ bokrétaünnepségén 2025. március 31-én.
Kép: MTI, Vasvári Tamás

Ugyanakkor aláhúzta, az állam ezzel a kontraktussal nem magánosított, egyszerűen az értékesítést, a sales-t adta át, és a 4iG Csoport elnöke úgy látja, a befektetésük meg fog térülni. 

Aki azt mondja, nem lehet profitot elérni az évtized előtt, az nem ismeri a nemzetközi védelmi piacot

- fogalmazott Jászai Gellért, majd hozzátette,

már 1-2 éves távlatban eredményt fognak tudnak felmutatni,

többek között a már bejáratott nemzetközi kapcsolataik révén, valamint a hazánkban már kiépült gyártó kapacitás miatt, amelyek egyre inkább kiszámítható termelésbe kezdenek. 

Nem elég a magyar katonaság

Az Európai Unió és a NATO egy nyitott tér, ugyanakkor a szigorú, partnerségi szerződések mellett Közép-Ázsia és Afrika országai is potenciális piacoknak számítanak, miközben jelenleg Németország nagyobb ütemben és értékben fegyverkezik, mint az EU.

Ugyanakkor - tette hozzá -

csak a Magyar Honvédség igényeire építeni üzleti konstrukciót nem lehetséges.

Ezt azért emelte ki, mert felmerülhet, hogy a megállapodás után a magyar katonák végsősoron a 4iG-tól vásárolnák a fegyvereket, de egyrészt a Magyar Honvédség beszerzési struktúrája is diverzifikált, másrészt csak ezért nem érné meg a Csoport számára sem a több tízmilliárdos befektetés. 

Van még egy szempont, ami miatt az érdekeltek szerint hatékonyabb lehet a N7 Defence Zrt. Ugyanis az uniós forrásokat is felhasználó (például a SAFE program, amely 150 milliárd euró összegű támogatást biztosít a tagállamoknak a közös beszerzésekre), illetve egyéb nemzetközi együttműködések esetén sokkal egyszerűbb, ha nem kormányok, hanem az országokat képviselő, valamennyire egyenrangú, hasonló méretű nagy vállalatok ülnek le egymással tárgyalni. Az uniós források lehívásának is hatékonyabb módja, ha a nemzetközi konzorciumokat hoznak létre különböző tagállamok vállalatai.

Ugyanakkor, visszatérve a már érintett kilenc cégre, Jászai Gellért szerint

a leányvállalati szintű együttműködésekben komoly potenciál van.

A 4iG Csoport megjelenésével inkább az a kérdés, hogy a partnerekkel hol épülnek fel új gyárak. Az elnök szerint még ilyen irányú bejelentések is várhatóak. 

Stagnál a gazdaság, jöhetnek a fegyverek

Bár konkrétumokkal nem szolgált a magán befektetői pozícióban lévő cégcsoport elnöke, Jászai Gellért, mégis azt valószínűsítette, hogy nyár végéig nyélbe ütik az üzletet, és arra semmilyen módon nem lesz hatással a 2026-os országgyűlési választás eredménye. Az Economxnak ugyanakkor Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára még arról beszélt, hogy egyelőre ma még a keretrendszert alkották meg, az adásvételi szerződést valamikor az év második felében írhatják alá, bár nem elképzelhetetlen a szeptemberi dátum. Még hátra van a kilenc céltársaság esetében az negélyeztetési megállapodás megkötése is, tudtuk meg. 

Elismerte, hogy a kormányzat részéről is felmerült, az államnak vannak olyan korlátjai, melyek miatt nem képes globális piaci szereplővé válni, ezért tartották szükségesnek a közösen alapított N7 Defence Zrt.-t, amely képes egyszerre képviselni a magyar érdekeket és az üzleti szempontokat is.

A minisztériumi beszélgetésből az is kiderült, hogy már már több mint egy éve gondolkodnak ezen a tranzakción, és a kritériumoknak egyedül a 4iG Csoport felelt meg. Az állam a 25 százalék mínusz egy szavazat révén három területen kíván nyomást gyakorolni az értékesítésre. 

  1. Az infrastruktúra, a vas rendelkezésre állása elengedhetetlen;
  2. a hazai megrendelés állományt biztosítana kell, amire plusz megbízásokat kell behozni a piacról a befektetőnek. 
  3. a nemzetbiztonsági ellátást biztosítani kell. 

Az időzítés kapcsán arról beszélt az államtitkár, hogy a stagnáláshoz közeli gazdasági helyzet miatt nagyon fontos lett hazánk exporttevékenységének erősítése, másrészt az ipari termelés mára eljutott arra a szintre, hogy nem elég uralni az infrastruktúrát, ki is kell használni a gyárakat. 

A családi ezüst

Az NGM közlése szerint az Ernst & Young Tanácsadó Kft. két körben értékelte a kilenc vállalatot, így jött ki az összesített értékük a 74,5-82,8 milliárd forint közti sávba.

A hadiipar piacképes részének eladását követően a termelés és az értékesítés továbbra is magyar kézben marad, amely elsődlegesen a magyar érdeket tartja szem előtt.

Fontosnak tartották kiemelni, hogy a kritikus hadiipari infrastruktúra a jövőben is állami kézben marad, ideértve a gyárépületeket és az ipari parkokat, amelynek értéke meghaladja a 140 milliárd forintot. 

A minisztérium a hivatalos közleményében egyébként azt is leszögezi, hogy a védelmi ipar magánosítása, piaci szereplő általi működtetése nem példa nélküli az Európai Unió országaiban. Európa szerte a többségi magántőke részvételével működnek a védelmi ipari holdingok. 

Ebbe az irányba tett ma nagy lépést Magyarország is. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!