Márciustól május végéig a Foxconn indiai gyáregységeiben készült iPhone-ok csaknem teljes volumene az Egyesült Államokban kötött ki a rendelkezésre álló, nyilvános vámiratok alapján.
Mint megírtuk, az idei évig elsősorban Kínában zajlott az Apple zászlóshajójának számító telefonok gyártása. Az export átszervezésének hátterében az amerikai vámpolitikában tavasszal bekövetkezett változások állnak, melyek súlyos extra költséget jelenthetnek a világ második legnagyobb gazdaságában gyártató, onnan Amerikába importáló cégek, főként technológiai multik számára.
Ezen plusz tarfiák elkerülése érdekében kezdte a termelését Indiába áthelyezni a cupertinoi vállalat, mivel Új-Delhinek barátibbak a kereskedelmi kapcsolatai Washingtonnal.
Vámháború előtt nem a jenkiknek gyártottak
Az indiai Foxconn-gyárban készült iPhone-ok a vámháború előtt részben az indiai, részben más, európai piacokra kerültek. A tavasz utolsó két hónapjában azonban a termelés 97 százalékát, vagyis nagyjából 3,2 milliárd dollár értékű iPhone-t szívott fel az amerikai piac – írja a Reuters.
Az USA tavaly nagyjából 3,7 milliárd dollár értékű iPhone-t importált Indiából, ezt már az idei év első öt hónapjában túlteljesítette az Apple (illetve a Foxconn), mivel május végéig bezárólag meghaladta a 4,4 milliárd dollárt az Indiából Amerikába exportált iPhone okostelefonok vámáru-értéke. A CounterPoint Research elemzői szerint 2025-ben a globálisan leszállított iPhone-ok mintegy 25-30 százalékát gyárthatják Indiában (a Foxconn mellett a Tata üzemeiben is készülnek Apple okostelefonok), míg 2024-ben ez az arány csak 18 százaléka volt, ami egyértelműen jelzi, hogy az amerikai techóriás a lehető leggyorsabban igyekszik diverzifikálni az ellátási láncát.
Az Apple-nek se kegyelmez Trump, ekkora vámot kaphat az iPhone
Legkevesebb 25 százalékos tarifát vetne ki minden, az Egyesült Államokon kívül készült modelljükre az amerikai elnök. Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

„Félő, hogy Trump valami őrültségre készül”: összeültek a legnagyobbak a háború árnyékában
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

Ennyi volt, lehúzza a rolót a rangos hazai fesztivál

Már tisztán látni, hogyan fog elszállni az olaj ára az Irán-Izrael háború miatt

Az államkincstári kamatok elveszítésével riogatnak, de ez csalás
