Az elemzői várakozásoknak megfelelően az immár Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott a 6,5 százalékos alapkamaton, és a kamatfolyosó két szélét is változatlanul hagyta.
A jegybank legutóbb tavaly szeptemberben változtatott az alapkamat szintjén – akkor 25 bázisponttal csökkentette a jelenlegi, 6,5 százalékra.
A monetáris tanács legutóbbi, februári kamatdöntő ülését követően kijelentette, hogy az infláció még az első negyedévben csökkenésnek indulhat – bár ez lehet mégsem jön össze, miután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azóta már arról beszélt, hogy például az élelmiszerinfláció 9 százalék fölé emelkedhetett márciusban.
„A monetáris politika iránya továbbra is szigorú marad és fenntartja a pozitív reálkamatot, ezzel is hozzájárulva az inflációs cél fenntartható eléréséhez”
– erősítette meg a jegybank a februári döntést követő sajtótájékoztatón.
Minden a kamattartás mellett szólt
Még a döntés előtt Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője az Economxnak azt mondta, hogy a legtöbb érv a kamattartás mellett szólt, ellene gyakorlatilag semmi:
- a jegybanki kommunikáció eddig is ezt vetítette előre,
- az inflációs adatok pedig jelentős és aggasztó emelkedést mutatnak.
Ez olyan fordulat, ami nemcsak az elemzői várakozásokat, de vélhetően a Magyar Nemzeti Bank kilátásait is módosításra késztette – erről részletesebb információkkal majd a csütörtökön érkező inflációs jelentésből tudhatunk meg.
Az elemző szerint az idén az infláció nem fog visszatérni az MNB célsávjába, tehát tartósan 4 százalék felett maradhat 2025-ben.
A keddi kamatdöntő ülést követően Varga Mihály is megszólal majd, az MNB sajtótájékoztatójáról külön cikkben számolunk majd be.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

A kormány se foszthatja meg a fiatalokat a szextől, visszatért a PornHub

Fertőzés veszélye miatt termékvisszahívásról döntött a DM

Végleg búcsút inthetünk a Revolut egyik előnyének?

Ha ilyen virslit vett ALDI-ban, jól nézze meg az összetevőit - lehet, hogy érintett

Az új legfőbb ügyész sem ereszti Magyar Pétert, egyre dühösebb a Fidesz

Élvezze ki a kellemes időt, a jövő hét brutális nyarat hoz

Fertőzött a Balaton egyik strandja, senki nem mehet a vízbe

Nem annyit keresnek a focisták, mint azt gondolja, jóval többet

Nem csökkennek a várólisták, sőt – Mutatjuk a friss számokat
