Nemcsak a sajtót és a civil szervezeteket, hanem a tartalomgyártókat és az influenszereket is elérheti a Fidesz átláthatósági törvénye – írta meg a Népszava, ugyanis azon, hogy „bármilyen jogviszonyból származó bevétel”, bármit lehet érteni.
Polyák Gábor médiajogász, a Mérték médiaelemző műhely vezetője szerint a tervezet akármilyen bevételre vonatkozhat, így olyanokra is, akik ugyan nem fogadtak el konkrét külföldi adományt, vagy nem nyertek külföldi pályázatot.
Akik videómegosztóra készítenek tartalmat, azoknak lehetőségük van arra, hogy mindezzel pénzt keressenek, hiszen a „YouTube Partner Program lényege”, hogy a szerződő fél engedélyezi, hogy a Google-hirdetéseket helyezzen el a videóik alatt, ebből pedig a készítőnek bevétele származik. Emellett létezik a „szuperköszönet” funkció is, ami azt jelenti, hogy a kommentelők pénzt adományozhatnak a videók alatt, amit a Google kap meg, és annak 70 százalékát visszaosztja a videókészítőnek.
A kormány új átláthatósági törvényjavaslata egy közel kilencvenéves amerikai jogszabállyal állítható párhuzamba – legalábbis Lánczi Tamás szerint. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke úgy véli, a külföldi szereplők listázása az amerikai logikát követi, igaz, a magyar szöveg nem használja az „ügynök” kifejezést. Halász János, a Fidesz képviselője kedden éjfél előtt nyújtotta be hivatalosan a közélet átláthatóságát célzó javaslatot. A listázott szervezeteket kizárhatják az SZJA 1 százalékának felajánlásából, külföldi támogatásokat és adományokat csak a NAV jóváhagyásával fogadhatnak el, és uniós pályázati forrásokat sem kaphatnak. Vezetőiknek pedig – mivel kiemelt közszereplőkké válnak – vagyonnyilatkozatot kell tenniük.
Urbán Ágnes, a Mérték médiaelemző műhely médiakutatója szerint a törvény úgy van kitalálva, hogy bárkire érvényes lehet, de az is lehet, hogy kilőnek pár fontos szervezetet, és abban bíznak, hogy a többiek elhallgatnak maguktól.
Pottyondy Edina Youtube-os tartalomgyártó fasiszta tempónak nevezte a tervezetet, péntek reggel a közel 50 szervezetet tömörítő Civilizáció Koalíció „Érted lettünk. Veled vagyunk. Miattad maradunk” feliratú molinót tett ki a Clark Ádám térnél az Alagút tetejére.
Peták Péter, az Emberség Erejével Alapítvány program koordinátora a törvényjavaslatot minden ízében gonosznak, cinikus nevezte, majd hozzátette, mindez egyetlen célt szolgál, minden forrást elzárni azoktól, akik hallatják a hangjukat vagy kritizálják a hatalmat.
A Momentum kihelyezett egy „Kívánjuk a sajtó szabadságát” feliratú molinót, Stummer János, a párt politikusa pedig egy vödör vörös festéket öntött a Szuverenitásvédelmi Hivatal bejáratának egyik oszlopára.
Vasárnap a Kossuth térre szerveznek demonstrációt.
Az uniós pályázatokon nyert pénzek nyilvánvalóan a magyar társadalom támogatásának egy módja – válaszolta Paula Pinho, az Európai Bizottság szóvivője a Népszava kérdésére, hogy szerinte veszélyesek-e a magyar szuverenitásra a közösségi pályázati források. Az új fideszes törvényjavaslat ennek ellenére minden külföldről érkező pénzt potenciálisan a magyar szuverenitást veszélyeztető külföldi beavatkozásnak nyilvánít.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Lázár János odaadta valakinek a Balatont

Ez katasztrófa: Parajdon bányató alakulhat ki a sóbarlang helyén

Tündéri farm keresi vevőjét Tündérmajorban, az ára már kevésbé tündéri
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Betegek ezreit sokkolhatja, ami most történt – ezt nehéz lesz pótolni

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak
