Ma a gyógyszeripar az egyik legnagyobb potenciált az elhízás elleni készítményekben látja. Az Elhízás Világszövetség (World Obesity Federation) szerint az elhízás krónikus, visszatérő, progresszív betegségfolyamat, és hangsúlyozzák, hogy a globális járványnak a megelőzése és ellenőrzése érdekében azonnali cselekvésre van szükség.
A világszövetség adatai szerint az elhízottak száma a 2020-ban becsült 810 millióról 2035-re 1,53 milliárdra, míg a túlsúlyosaké 1,39 milliárdról 1,77 milliárdra nő.
Mi a hosszú élet titka?
Ha valakinek a testtömegindexe (BMI) az élete során 22,5-25 között mozog, akkor 80 százalék esélye van arra, hogy elérje a 70 éves kort. Viszont, ha 40-50 közötti BMI-vel él, akkor csupán 50 százalék az esélye arra, hogy 70 gyertyát el tudjon fújni a szülinapi tortáján.2035-re már a világ 51 százaléka lesz elhízott. 2035-re az elhízással kapcsolatos küzdelem 4 ezer milliárd dollárba kerül majd évente a társadalmaknak, erről a korábban Richter Péter, a VIG Alapkezelő portfólió menedzsere beszélt.Az elhízás elleni gyógyszerek forgalma 30-40 százalékkal nőhet, 2030-ra elérheti a 80-100 milliárd dollárt. 2023-ban már egymillió ember kapott elhízás elleni készítményt. Becslések szerint 2030-ig 48 millió amerikai kaphat súlycsökkentőt.
Jelenleg Magyarországon a felnőtt férfiak 77 százaléka, a nőknek pedig 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Drámai adat, hogy minden negyedik hétéves magyar gyermek is már elhízott.
Az elhízás hátterében számos tényező állhat
- Energiabevitel és energiafelhasználás egyensúlyának felborulása, vagyis több kalóriát viszünk be, mint amennyit a szervezetünk felhasznál, így a felesleg zsírszövetként raktározódik.
- Hormonális betegségek, pajzsmirigy-alulműködés például jelentősen hozzájárulhat a súlygyarapodáshoz.
- Gyógyszerek mellékhatásai, egyes antidepresszánsok, fogamzásgátlók, bétablokkolók és diabétesz gyógyszerek is nehezítik a testsúlycsökkentést.
- Genetikai háttér is befolyásolhatja az elhízás kialakulását, és a kutatások szerint akár 60 százalékban a genetika szerepet játszhat.
Tény, hogy mára az elhízás krónikus betegség lett és globális egészségügyi kihívást jelent. Az elhízás, vagyis a testben felhalmozódott túlzott mennyiségű zsírszövet, nem csupán esztétikai probléma, hanem súlyos egészségkárosító hatása is van. Ez a krónikus betegség fokozza számos társbetegség kialakulásának kockázatát is.
Az elhízással rengeteg társbetegség is jár
Világszerte körülbelül 810 millió ember él 30 feletti testtömegindexszel (BMI), Magyarországon mintegy 2,7 millió embernek ilyen magas a BMI-je. Érdekesség, hogy a magyar férfiak körében gyakoribb a túlsúly, míg például az arab országokban a nők az elhízottabbak.
Kapcsolódó
Az elhízás számos súlyos egészségügyi problémát okozhat:
- Anyagcserezavart, a 2-es típusú diabéteszt, inzulinrezisztenciát;
- Szív- és érrendszeri betegséget, magas vérnyomást, metabolikus szindróma, CKM szindróma (szív, vese, máj érintettsége);
- Mozgásszervi problémákat, ízületi fájdalmakat, mozgáskorlátozottságot;
- Mentális problémákat, depressziót, alvászavart;
- De egyéb betegségeket is, mint például meddőséget, inkontinenciát, és többféle daganatos betegséget is;
A BMI (testtömegindex) egy egyszerű és informatív szűrőeszköz, amely segít meghatározni a testsúly kategóriáit:
- 25 alatti BMI normál testsúlyt;
- 25-30 közötti BMI túlsúlyt;
- 30 feletti BMI elhízást jelent;
Az úgynevezett DEXA vizsgálat pedig még a BMI-nél is pontosabb képet ad a testzsír arányáról és eloszlásáról.A fájdalommentes eljárás alkalmas a test teljes testösszetételének mérésére, beleértve a zsír- és izomtömeg arányát is. Túlsúly vagy elhízás esetén a DEXA segítségével megállapítható a testzsír elhelyezkedése és aránya, valamint az elhízás típusa, ami fontos információkat adhat a szív- és érrendszeri betegségek vagy cukorbetegség kockázatának felméréséhez
Szakemberek szerint az „egyél kevesebbet, mozogj többet” tanács önmagában nem elegendő, mivel az elhízás egy komplex, több szervet érintő krónikus betegség.
Az obezitás ugyanúgy egy hosszútávú gondozást igényel, mint például a magas vérnyomás.
Milliárdokat költünk az obezitás társbetegségeire
Az elhízás nem csupán egyéni probléma, hanem komoly közegészségügyi kihívás. Jelenleg Magyarországon a GDP 3 százalékát, 1400 milliárd forintot költünk az obezitáshoz kapcsolható társbetegségek kezelésére, mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Az obezitás 200-féle szövődmény kialakulásában is szerepet játszik, beleértve a 2-es típusú cukorbetegséget, a magas vérnyomást és a szívkoszorúér-betegséget, valamint legalább 13 különböző típusú rosszindulatú megbetegedéssel van bizonyítottan összefüggésben. Emellett nagyon komoly terhet jelent az egészségügyi ellátórendszer számára is.
Naponta plusz 7 kilokalória (kcal) többlet energiabevitellel 42 év alatt olyan változást okoz, hogy a normáls testtömegindex 30-ra is emelkedhet. Akár 40 kilogramm súlygyarapodást is el lehet érni 42 év alatt, ha napi 20 kilokalóriával többet eszik valaki. Szakemberek szerint az a 30-40 kilogramm túlsúly, ami hosszú évtizedek alatt feljött, azt nem lehet fél év leadni, mert nem optimális.
Hatékony elhízás elleni gyógyszerek 2015-ben jelentek meg a piacon, ezek GLP-1 hormont tartalmaznak, ami mindenki szervezetében termelődik. Az obezitás terápia nem arról szól, hogy mennyivel kevesebbet mutat a mérleg, a fókusz azon van, hogy az okosan elért testsúlyvesztés hosszútávon fenntartható legyen. A gyógyszercégek ezért is röppentek rá az elhízás gyógyszerek fejlesztésére. Már a Richter is bejelentette, hogy beszáll az elhízás elleni harcba. A Novo Nordisk, az Eli Lilly, a Saxenda, a GlaxoSmithKline, az AbbVie az Amgen gyógyszercégeknek pedig már vannak súlycsökkentő gyógyszerei.
A súlycsökkentők nem olcsók, a havi terápia ára elérheti a 40-50 ezer forintot is. A magas BMI-vel rendelkező betegnél fokozatosan kell bevezetni a GLP-1 terápiát, mert akár hányást, hányingert, hasmenést is okozhat.
Új mechanizmus van klinikai kutatás alatt
Jelenleg a GLP-1 terápiák injekció formában érhetők el, de éppen a napokban jelent meg egy tanulmány, amit a Cell folyóiratban tettek közzé, hogy egy tabletta formájú terápián is dolgoznak a kutatók. Bár ennek egy kicsit más hatásmechanizmusa van, mint a GLP-1 terápiáknak.
A klinikai kutatás során bebizonyosodott, hogy elérhető az alacsonyabb vércukorszint és fokozott zsírégetés anélkül, hogy negatívan befolyásolná az étvágyat vagy az izomtömeget. Ezek a legígéretesebb hatásai az új, potenciális gyógyszeres kezelésnek, amelyet 2-es típusú cukorbetegek és elhízottak számára fejlesztettek ki. A GLP-1 gyógyszerek az étvágyat a bél és az agy közötti jeleken keresztül befolyásolják, de gyakran okoznak mellékhatásokat, például étvágycsökkenést, izomtömeg-vesztést és emésztőrendszeri problémákat.
Az új anyag ehelyett az izomszövet anyagcseréjét aktiválja. Állatkísérletekben a kezelés jó hatásokat mutatott mind a vércukorszint szabályozásában, mind a testösszetételben, anélkül, hogy a jelenlegi GLP-1 alapú gyógyszerekhez társuló mellékhatásokat okozta volna.
Egy első fázisú klinikai vizsgálat során – amiben 48 egészséges és 25 kettes típusú cukorbeteg vett részt – az látszik, hogy az emberek is jól tolerálják a kezelést.
„Az eredmények arra utalnak, hogy a jövőben javíthatjuk az anyagcsere egészségét izomtömegvesztés nélkül. Az izmok fontos szerepet játszanak mind a 2-es típusú cukorbetegségben, mind az elhízásban, és az izomtömeg közvetlenül összefügg az élettartammal” – mondta a tanulmány egyik kutatója, Tore Bengtsson, a Stockholmi Egyetem Molekuláris Bioszciéncia Tanszékének professzora.
Ez az új gyógyszertípus önmagában is hatékony, de kombinálható a GLP-1 szerekkel is, mivel eltérő hatásmechanizmussal rendelkeznek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Testkamerát kapnak a bolti dolgozók: ennyire súlyos a helyzet a H&M-ben

Biztonsági kockázatot találhattak a magyar fegyverbizniszben, ez mindent megváltoztathat

Durva idők jönnek Ausztriában a mai adatokból kiindulva

Letarolta a vihar az országot, Lázár János szerint kritikus órák jönnek

Még egy picit tartson ki, ha tankolni akarna

Így fullad ki a bulinegyed Budapesten

Tényleg bevégeztetett? Ursula von der Leyen hatalmára most először leselkedik igazán nagy veszély

Káosz a fővárosban – Budapestet is megbénította a vihar

Ötezer autót vonhat ki a forgalomból a NAV kamu-ügyintézők miatt – Ön is belefutott?
