Jön az Otthon Start program

A kormány a szerdai ülésén 3 százalékos Otthon Start hitelprogramról döntött. A Demján Sándor Program részeként is szó volt az otthonteremtés kérdésköréről, és arról, hogy erről külön programot fog indítani a kormány. Ide tartozik a kollégiumi férőhelyek bővítése, a fiatalok lakhatási helyzetének javítása, valamint a munkáltatói lakhatási támogatás és az önkéntes kamatplafon is.

A miniszter hangsúlyozta: olyan új terméket alkottak, amire már tíz éve nem volt példa, ezzel nagyon nagyot léphetnek előre az otthonteremtésben. Mint mondta, kifejezetten egy otthonteremtési akcióról van szó, ami nem függ össze sem életkorral, sem családvállalással. Gulyás Gergely kiemelte, hogy a 40 év felettiek 80 százaléka, ugyanakkor a fiataloknak alig a 10 százaléka lakik saját ingatlanban. Kiemelte, hogy az egyetlen elvárás az új hitelkonstrukcióval kapcsolatban az, hogy az igénylő legalább 2 éves társadalombiztosítással rendelkezzen. Az önrész 10 százalék, a futamidő pedig 25 év lehet.

Ugyanakkor legfeljebb 100 millió forintos ingatlanig, illetve másfélmillió forintos négyzetméterárig igényelhető, lakás és ház esetében is.

A támogatott hitel csak azok igényelhetik, akiknek nincs legalább 50 százalékos tulajdonrésze lakóingatlanban – tette hozzá Gulyás Gergely. Újságírói kérdésre azonban tisztázta, hogy a nem lakóingatlanok ebbe nem számítanak bele. Szintén kivételt képez az is, ha többen örököltek egy lakóingatlant, és lesz még egy kisegítő szabály is, ami a nagyon csekély értékű ingatlanok tulajdonosait fogja érinteni, hogy ők se kerüljenek kívül az igénylők köréből.

Kiemelte továbbá azt is, hogy az Otthon Start más hitel mellé, így csok mellé is fel lehet venni.

A program szeptembertől lesz elérhető. A részletszabályok rövidesen megjelennek.

Gyulás Gergely később a Mandiner kérdésére azt is lemondta, az Otthon Start program az idei költségvetésre várhatóan nem lesz számottevő kiadással, az első szerződéseket szeptember-október környékén köthetik meg, jövőre azonban 50-150 milliárd forintos kiadással számolnak, de ez erősen függ attól is, mennyire lendül fel az ingatlanpiac.

Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. július 3-án
Vitályos Eszter kormányszóvivő és Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. július 3-án
Kép: MTI, Balogh Zoltán

Egyharmad Balatonnyi víz jut a gazdákhoz

Az aszályvédelmi operatív törzs is ülésezett szerdán. Erről a miniszter azt mondta, továbbra is nehéz az aszályhelyzet, de már májusban felállították a testületet, azóta pedig legalább ezren dolgoznak azon, hogy egyharmad Balatonnyi mennyiségű vizet juttassanak el a gazdákhoz. Szerinte reális, hogy mérséklik az aszályt a mostani beavatkozásokkal.

Gulyás Gergely emellett arról is beszélt, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén értékelték a NATO-találkozót. Szerintük ez alapjaiban eltért a korábbi NATO csúcsoktól, mivel Donald Trump leszögezte, hogy békepárti. Ugyanakkor a miniszter szerint ennél nehezebb volt az uniós csúcs, ugyanakkor úgy látja, a Voks 2025-vel egyértelművé vált, hogy Brüsszelnek el kell fogadnia a magyarok álláspontja.

Gulyás Gergely elárulta, börtönbe kell-e mennie Karácsony Gergelynek

Az ATV azt kérdezte Gulyás Gergelytől, hogy börtönbe kellene-e vonulnia Karácsony Gergelynek. A miniszter azt válaszolta, hogy már szerencsére nem a politikusok döntenek az ilyen kérdésekben, Tuzson Bence igazságügyi miniszter pedig korábban már felhívta a figyelmet, hogy van egy olyan tényállás a Büntető Törvénykönyvben, ami vonatkozik a tiltott rendezvény szervezésére.

Gulyás Gergely elmondta, jelenleg a jogi tagsága szünetel, ezért nem adhat tanácsot, a jogszerűséget a hatóságoknak kell eldönteni. Hozzátette azonban, hogy szerinte nem érvényes a főváros álláspontja, mivel hét ellentétes állítás is elhangzott a gyűléssel kapcsolatosan.

Lesz nyugdíjkiegészítés

Gulyás Gergely megerősítette újságírói kérdésre, hogy a jogszabályoknak megfelelően ősszel számítani lehet nyugdíjkiegészítésre.

A főváros működését illetően is beszélt. Mint mondta, ugyan átmenetileg sikerült megoldani a csődközeli helyzetet az új, megszavazott költségvetéssel, azonban a kormány még mindig várja, milyen tárgyalási pozícióval áll elő Budapest vezetése. Domokos László volt ÁSZ-elnök megkezdte Budapest átvilágítását.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. július 3-án
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. július 3-án
Kép: MTI, Balogh Zoltán

Számítanak az ingaltanárak növekedésére

Gulyás Gergely az RTL kérdésére azt mondta, nem tudni, hogy az Otthon Start programmal dinamikusabbak lesznek-e az árak az ingatlanpiacon, azt azonban tudják, hogy az árak nem fognak csökkeni.

Ugyanakkor a miniszter szerint olyan mértékben megközelítőleg sem fognak nőni, mint amilyen mértékű segítséget jelent az ingatlanvásárlóknak a program.

Vitályos Eszter szerint Kulja András a saját lakásában is fotózhatott csótányokat

A kormányszóvivőt megkérdezték annak kapcsán is, hogy Kulja András, a Tisza Párt EP-képviselője szerdán olyan képeket tett közzé, amelyen csótányok láthatók, állítása szerint a Péterfy utcai kórházban. Az intézet azóta azt nyilatkozta, hogy Kulja hazudik és feljelentést tesz.

Vitályos Eszter szerint az illetékes államtitkár és a kórház is cáfolja a a képviselő állításait, innentől kezdve a kormányszóvivő úgy látja, teljesen mindegy, mi látszik a képeken, Kulja András akár a saját lakásában is fotózhatott csótányokat.

Próbaidőben dolgozókat bocsátott el a CATL

Gulyás Gergelyt a CATL-ben elbocsátott magyar dolgozókról is beszélt. Mint mondta, tudomása szerint a CATL ezt közleményben cáfolta, a HIPA pedig később egyeztetett a gyárral. Ennek alapján néhány tucat olyan dolgozóról van szó, akik a próbaidejüket töltötték a gyárban.

Orbán Viktor egy újabb ötlettel rohamozná meg a falusi választókat

Több száz kistelepülési önkormányzat számíthat állami ingatlanokra ingyenesen.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.