Gyakorlatilag halálra ítélték az 1949-ben alapított Szabad Európa Rádiót, miután Donald Trump nevével fémjelzett kormányzat úgy döntött, leállítja az egykori Szabadság Rádió finanszírozását. Ezzel együtt az Amerika Hangját és a Szabad Ázsia Rádiót is elvágják eddigi pénzforrásuktól.
Ez pedig várhatóan aligha segíti elő a sajtószabadság érvényre juttatását a kontinensen.
A Trump-adminisztráció szigorú döntéséről Tara Palmeri amerikai oknyomozó újságíró számolt be az X-en, a posztot pedig Panyi Szabolcs szúrta ki.
Ahogyan arra a 24.hu emlékeztetett,
Donald Trump helyi idő szerint pénteken írta alá azt az elnöki rendeletet, amely megszüntet hét szövetségi ügynökséget, köztük azt is, mely az Amerika Hangja és a Szabad Európa működtetéséért felel.
Ismeretes, a Szabad Európa 2020 szeptemberében 27 év után indult el újra Magyarországon – akkor még az első ciklusát taposó Trump volt az Egyesült Államok elnöke. Az amerikai kongresszus által finanszírozott médium akkor 23 olyan országban működött, ahol a kormányzat akadályozta az információ szabad áramlását, vagy nem volt elég fejlett a sajtószabadság – elevenítették fel.
Moszkva feketelistára tette a Szabad Európa/Szabadság Rádiót
Felvette a nemkívánatos szervezetek listájára az orosz igazságügyi minisztérium a Szabad Európa/Szabadság Rádiót (RFE/RL). A médium a külföldi ügynökök listáján is szerepel. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Tandemugrás áldozata lett egy oktató és egy négygyermekes anyuka

Meggondolta magát a patinás német autóóriás, mégsem kérnek annyira az elektromos átállásból

Novák Katalin előkerült, és azt mondta, inkorrekt módon bánik vele a sajtó

Kiderült mennyit költött a kórházak klímájára a kormány: új beruházásra nem jutott

Mindent ellepnek: ruhát, ételt, autót – hatalmas invázió indul a Balatonnál

Ezen a vasúti fővonalon utazna? A MÁV szerint nem jó ötlet
Trump ismét meglépte a váratlant, milliók áldják érte

Lecsap a lakosság haragja az utcán hagyott roncsautókra
Rossz híreket kapott Brüsszelből az Orbán-kormány: már csak két és fél évig engedné az EU az orosz energiát
