Mintegy 14 ezer taxis kezdett sztrájkba szerdán Athénban, a sofőrök a kétnaposra tervezett munkabeszüntetéssel a repülőtéri viteldíjakkal kapcsolatos szabályozások és a légikikötő új parkolási szabályzata ellen tiltakoznak.
A taxisok – helyszíni beszámolók szerint – lassan haladó konvojokat formázva igyekeznek lezárni az utakat tiltakozásul a pénzügyminisztérium által elrendelt, a repülőtér és a főváros közötti távot érintő, szerintük fenntarthatatlan viteldíj-szabályozás ellen, valamint amiatt, hogy a görög főváros nemzetközi repülőtere utasfelvevőpontokat jelölt ki az Uber alternatív közösségi személyszállítást végző cég sofőrjei számára is.
A viteldíjjal összefüggésben a taxisok azt vetik a tárca szemére, hogy
- a jelenlegi, nappal 40, éjjel 55 eurós tarifa nem tükrözi a 38 kilométeres út során kialakuló dugókat, illetve a konkrét fuvarok eltérő hosszúságát,
- a repülőtéri parkolással kapcsolatban pedig azt hangoztatják, hogy a légikikötő igazságtalan előnyhöz juttatja az Uber sofőrjeit, akiket telefonos alkalmazáson keresztül is meg lehet rendelni, míg a taxisoknak a helyszínen kell várakozniuk.
A taxizással elérhető havi 1,3–1,7 millió forintos bevétel soknak hangzik, de a költségeket is számba kell venni.
A sztrájkot várhatóan a turisták sínylik meg a leginkább, ugyanis a taxik biztosítják a legkényelmesebb bejutást a repülőtérről a városba.
A metrók és a buszok továbbra is járnak, azonban a taxik kiesése miatt ezeken zsúfoltságra lehet számítani.