Surányi György és Pogátsa Zoltán beszélgetése az Economx Exclusive-ban.
Szerző(k): László B KatalinNövekedési tartalékként értékelte az MNB igazgatója a fejlett EU országokéhoz képest gyenge hazai termelékenységi mutatókat.
Szerző(k): Zádori BenceA Brexit negatív gazdasági következményeire több elemzőműhely is felhívta a figyelmet, de a brit jegybank vezetőjének ez volt az eddigi legerőteljesebb és legfeltűnőbb véleménynyilvánítása a Brexit reálgazdasági és kereskedelmi hatásaival kapcsolatban. Számítások szerint a brit hazai össztermék (GDP) a Brexit miatt hosszú távon hozzávetőleg 4 százalékkal lesz alacsonyabb annál, mint amelyet a brit gazdaság az EU tagjaként ugyanebben az időtávlatban elérhetett volna.
Szerző(k): L. K.A világ termelékenysége az utóbbi két évtizedben jelentősen lelassult. Magyarország eközben a felzárkózást tervezi, ami a termelékenység jelentős, más országokat meghaladó növelése nélkül elképzelhetetlen. A jó hír az, hogy az UniCredit Bank modellje alapján a mesterséges intelligencia (MI) potenciálja Magyarországon erősebb más országokhoz képest, az MI alkalmazásának pozitív hatásai meghaladják a negatívumokat, de megvalósítása a vállalkozói és munkakultúrától függ.
Szerző(k): Ifj. Becsey Zsolt2014-2020 között nem engedte a jegybank az árfolyam javulását, mivel ez a gazdasági növekedés gátja lett volna. Azt követően, hogy 2021-ben megváltozott ez a trend viszont nem volt megfelelő mértékű valuta tartaléka, hogy megvédje a hazai deviza árfolyamát – mondta Tardos Gergely, az OTP Elemzési Központjának igazgatója az Economxnak.
Szerző(k): Gulyás ÁbelIzland gazdasága felülmúlja a legtöbb európai gazdaságot, miután országosan bevezették a rövidebb munkahetet.
Szerző(k): L. K.A Citadella alap kezelője hat pontban foglalta össze, szerinte miért hiányzik a verseny Magyarországon.
Szerző(k): Z. B.A VOSZ szerint a munkaadók a jelen helyzetben nem tudják saját erőből kitermelni és megfizetni a tervezett, erőltetett ütemű – a termelékenységtől messze elszakadó, sem a gazdasági növekedéssel, sem az inflációval nem indokolható – bérnövelésből eredő bérköltség-növekedést.
Szerző(k): L. K.