Ma a fátyol- és gomolyfelhők mellett alapvetően napos, száraz idő várható, az Északnyugat-Dunántúlon lehet vastagabb a fátyolfelhőzet, amely szűrheti a napsütést.
Éjjel nagyrészt derült idő lesz, csak kisebb felhős körzetek lehetnek. Kedden is sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel és fátyolfelhőkkel.
Kedden napközben helyenként, késő délutántól, estétől egyre nagyobb számban alakulhatnak ki záporok, zivatarok – legkisebb eséllyel a Dunántúl északi és nyugati részein.
Kedden már 27 fok is lehet
A délnyugati, nyugati szelet ma napközben az ország délkeleti felén kísérhetik élénk lökések, majd az éjszakai gyengülést követően kedden az északira, északnyugatira forduló szél a nyugati országrészben élénkül meg, míg zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél kissé hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 22 és 27 fok között valószínű – írja honlapján a Hungaromet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja
Rossz híreket kapott Brüsszelből az Orbán-kormány: már csak két és fél évig engedné az EU az orosz energiát

Felkészül Magyarország? Betiltották az e-rollerek használatát a finn kiskamaszok számára

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Újabb logisztikai nagyágyú érkezett meg Budapest mellé

Bűnösnek nyilvánították a volt francia miniszterelnököt

Cellában várja sorsát a zöldségmaffia - nagyban gyártották a számlát a Nagybanin

Fico váratlan kijelentést tett, Orbán Viktor ennek nagyon nem fog örülni
