A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály folytat eljárást vesztegetés elfogadása bűntett gyanúja miatt.
A nyomozás adatai szerint egy főorvos összesen 13 szülést és 7 nőgyógyászati műtétet vezetett le és végzett el úgy, hogy azokért összesen közel ötmillió forint hálapénzt fogadott el a páciensektől.
A police.hu azt írja, az orvos a budapesti magánrendeléséről egy vidéki kórházba hívta betegeit az ellátásra és a beavatkozások elvégzésére.
A gyanúsított a vezetői beosztását kihasználva tudatosan összemosta az állami és a magánellátást, az állami intézményben meglévő vezetői beosztását, munkakörét és az állami intézmény infrastruktúráját, eszközeit arra használta fel, hogy a magánrendelőjében keletkező bevételét maximalizálja.
Ezt az orvos a saját magánrendelőjének weboldalán hirdette, „szülési készenléti díj (állami) – 280 000 Ft” megnevezéssel, még a hálapénz eltörlését követően is.
Az 56 éves főorvost a budapesti nyomozók a Nemzeti Védelmi Szolgálat közreműködésével fogták el fővárosi otthonában, ahol házkutatást is tartottak, melynek során kétmillió forintot, valamint közel 2 millió 700 ezer forint számlapénzt foglaltak le.
Ezt a tanulmányt nem titkosították - Eltűnt egy tradíció az egészségügyben
Az orvosi vagy ápolói zsebbe csúsztatott boríték kezd kikopni a hazai betegellátásból. A PwC tanulmánya szerint a hálapénz nélküli rendszer motivációvesztést okozott az orvosoknál és a szakdolgozóknál is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Levegő után kapkod Parajd, megnyitják a sósfürdőt

Meggondolta magát a patinás német autóóriás, mégsem kérnek annyira az elektromos átállásból

Tandemugrás áldozata lett egy oktató és egy négygyermekes anyuka

Már megint löszfal omlással küszködnek a Balatonnál

A kormány idén 20 ezer fiatalnak biztosít nyári diákmunkát

Mindent ellepnek: ruhát, ételt, autót – hatalmas invázió indul a Balatonnál

A kedvencek nem fizetnek TB-járulékot, állati drága mulatság az állattartás

Ezen a vasúti fővonalon utazna? A MÁV szerint nem jó ötlet
Trump ismét meglépte a váratlant, milliók áldják érte
