Lendületes év volt a tavalyi a turisztikai szektorban. 2024-ben folytatódott a hazai turizmus és vendéglátás bővülése. A turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 7,3 százalékkal több volt, mint 2023-ban. A külföldiek 13,2 millió többnapos utazást tettek Magyarországra, a költésük 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A magyarok többnapos belföldi utazásain eltöltött idő ugyan stagnált. A vendéglátóhelyek forgalma öt százalékkal nőtt 2023-hoz képest, ez derül a  Központi Statisztikai Hivatal (KSH) átfogó elemzéséből. 

Augusztus volt a legforgalmasabb hónap

A turisztikai szálláshelyek 2024-ben 18,2 millió vendéget fogadtak, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A belföldi vendégek száma 6,2, a külföldieké 19 százalékkal emelkedett 2023-hoz képest. Az év legforgalmasabb hónapjában, augusztusban, közel 2,7 millió vendég szállt meg Magyarország  turisztikai szálláshelyein.

Tavaly július végén több mint 37 ezer turisztikai szálláshely várta a vendégeket, 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadható férőhelyek száma 5,2 százalékkal emelkedett egy év alatt. 

A kereskedelmi szálláshelyek férőhelyeinek száma a turisztikai régiók többségében nőtt, a legnagyobb mértékben a Tisza-tónál és a Balatonnál, mindkét régióban egyaránt 10–10 százalékkal.

A magán- és egyéb szálláshelyek júliusi férőhelyeinek száma a teljes országos szálláshely-kapacitás 46 százalékát adta. A magánszálláshelyek férőhelyeinek 56 százaléka, az egyéb szálláshelyek férőhelyeinek 47 százaléka együttesen a Balatonnál, illetve a Budapest–Közép-Dunavidék régióban koncentrálódott. 

A kereskedelmi szálláshelyek közül a szállodák voltak a legkeresettebbek, amelyek különösen az utóbbi régióban domináltak. 

Fele belföldi, fele külföldi

Tavaly a turisztikai szálláshelyeken 18,2 millió vendég összesen 44,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 12, a vendégéjszakáké 7,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. 

A regisztrált vendégéjszakák csaknem fele-fele arányban oszlottak meg a belföldi és a külföldi vendégek között. 

A turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák 40 százaléka a nyári időszakra (június–augusztus) koncentrálódott.

A tanulmány kitér arra is, hogy a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák fele a nyolc legjelentősebb küldő országból érkező utazók között oszlott meg:

  • a Németországból érkezők 2,7 millió vendégéjszakát;
  • az Egyesült Királyságból érkezők 1,5 millió vendégéjszakát;
  • a Lengyelországból érkezők 1,5 millió vendégéjszakát
  • a Csehországból érkezők 1,4 millió vendégéjszakát;
  • a Romániából érkezők 1,2 millió vendégéjszakát;
  • az Olaszországból érkezők 1,2 millió vendégéjszakát;
  • az Ausztriából érkezők 1 millió vendégéjszakát;
  • és a Szlovákiából érkezők pedig 1 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon 2024-ben.

A legtöbben  - a pihenni vágyók fele - szállodát választottak, a panziók mellett a belföldi turisták 7 százaléka döntött. A külföldi turisták 54 százaléka szintén a szállodát preferálta, 0csupán 3 százalékuk döntött a panziók mellett. 

A statisztikai adatok között megemlítik a 15 legnépszerűbb magyar várost is a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma alapján. Eszerint a legkedveltebb városok Budapest, Hévíz, Hajdúszoboszló, Gyula, Debrecen, Miskolc, Eger, Győr, Siófok, Balatonfüred, Zalakaros, Bük, Sárvár, Szeged, Sopron volt tavaly.

A belföldi vendégéjszakák legnagyobb részét, közel harmadát a Balaton turisztikai régióban töltötték el, miközben a külföldi vendégforgalom 65 százaléka a Budapest–Közép-Dunavidékre összpontosult. 

A túlnyomórészt külföldi turisták által felkapott Budapesten összesen 16,4 millió vendégéjszakát regisztráltak 2024-ben, további három településen - Siófokon, Hajdúszoboszlón és Hévízen - pedig ez a szám meghaladta az 1 milliót.

A turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma Budapesten, valamint Debrecenben és térségében nőtt a legerőteljesebben, 16 illetve 8,8 százalékkal, a legnagyobb mértékben közel 4 százalékkal pedig Pécs–Villány térségében csökkent.

A budapestiek utazási kedve visszaesett

A turisztikai szálláshelyek 1064 milliárd forint árbevételt realizáltak 2024-ben, 18 százalékos növekedést egy év alatt. Felidézik, hogy 2019-ben még a lakosság több mint fele vett részt legalább egy alkalommal többnapos belföldi, turisztikai célú utazáson. A 2020. évi mélypont (39 százalék) után ismét emelkedett az utazási aktivitás, amely 2023-ban már megközelítette az 50 százalékot, de a növekedés 2024-ben megtorpant, sőt éves szinten 0,5 százalékponttal, 49,3 százalékra csökkent. A legalább négy éjszakás távolléttel járó utazáson a lakosság csak 22 százaléka vett részt. 

Az utazási aktivitás, illetve annak változása területileg nem egységes. 2024-ben a budapestiek 59 százaléka vett részt utazáson, és ez a megelőző években sem esett 50 százalék alá. Az ország más területén élők 47 százaléka tett többnapos belföldi utazást, ami jelentős javulás a 2020-ban és 2021-ben mért 36 százalékos mélyponthoz képest, azonban még mindig nem éri el a 2019. évi 51 százalékos szintet. 

A fővárosban élők utazási aktivitása 3,1 százalékponttal csökkent a korábbihoz képest, a más területeken élőké azonban nem változott. 

A magyarok 2024-ben több mint 22 millió alkalommal látogattak külföldre, az utazások száma 4,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi értéket, azonban 11 százalékkal elmaradt a 2019-es adatoktól.

A pandémia előtti adatok messze vannak

A külföldre utazó magyarok 66 millió napot töltöttek külföldön, 0,2 százalékkal többet, mint 2023-ban, azonban a 2019. évi adatokhoz képest 12 százalékkal kevesebbet. Az utazások jellemzően többnaposak voltak, a szomszédos országok mellett kedvelt úti cél volt többek között Németország, Olaszország és Görögország is.

Egy külföldi utazás során a magyarok személyenként naponta átlagosan 26 ezer forintot költöttek, 9,2 százalékkal többet, mint 2023-ban.

A belföldi utazás során az egy utazó egy napjára jutó közel 14 ezer forintos költés 12 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.

A külföldi beutazók közel nagy többsége az Európai Unió országaiból érkezett. A turisták 68 százaléka valamelyik szomszédos országból Szlovákiából, Romániából vagy Ausztriából jött.

Többnapos utazásra a legtöbben  Németországból érkeztek számuk egy év alatt 12 százalékkal nőtt. Az Európából érkezők összesen 11,2 millió utazást tettek hazánkba, számuk 0,3 százalékkal emelkedett. Az Egyesült Államokból viszont egyre többen választják desztinációként Magyarországot, az USA-ból érkezők száma 5,7 százalékkal nőtt egy év alatt. A külföldiek átlagos napi költése 28,9 ezer forint volt. Tavaly a  Németországból és az Ausztriából érkezők költötték a legtöbbet Magyarországon 618 milliárd, illetve 507 milliárd forintot, ez pedig a külföldiektől származó összes kiadás harmadát tette ki.

Az idei év is jól indult

Idén áprilisban a turisztikai szálláshelyeken 1,4 millió vendég összesen 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 17 százalékkal, a vendégéjszakáké 16 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, amelyhez az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét is hozzájárult – közölte a KSH. Az első négy hónapban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 4,1, a külföldieké 18 százalékkal ugrott meg egy év alatt. A vendégek 69 százaléka érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, ahol a számuk 14 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. A magán- és egyéb szálláshelyeken 27 százalékkal több vendéget regisztráltak, mint egy évvel korábban.