A június 1-jén bevezetett késési biztosítás révén eddig 36 millió forintot fizetett vissza a MÁV az utasainak – árulta el a társaság vezérigazgatója, Hegyi Zsolt a VG.hu-nak adott interjúban. Az eddigi adatok szerint mintegy 45 ezer esetben fizették vissza a jegyár felét, 10 ezer alkalommal pedig a teljes jegyárat térítették meg. A visszatérített összeg csaknem fele a pünkösdi hosszú hétvégén keletkezett.
Bár a vasúttársaság éves szinten akár kétmilliárd forintos kiadással számol ezen a jogcímen, Hegyi szerint nem az a cél, hogy „megváltsák” a késéseket, hanem hogy csökkentsék azokat.
Kapcsolódó
A vezérigazgató szerint a pénzügyi kompenzáció egyfajta gesztus az utasok felé, ugyanakkor belső ösztönzőként is működik, hogy a MÁV hatékonyabban használja fel erőforrásait.
A vezérigazgató az új tarifarendszerről is beszélt: a vármegye- és országbérletek bevezetésével számos új utast sikerült bevonzani. A MÁV célja most az, hogy a 10 miniszteri vállalással, valamint a 1+1 milliárd eurós pályafelújítási és állomásmegújítási programmal még a visszatartott uniós források megérkezése előtt látható javulást érjenek el a szolgáltatások, járművek és infrastruktúra terén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Riadó a Fidesznél: akár kétharmadot is szerezhet a Tisza?

Azoknak lett igazuk, akik szerint furcsa a Mohu 33 milliárdos extraprofitja

Orbánék átpasszolták a devizahiteles ügyeket, a bíróságok pedig megállították

Stadion helyett sportpark: saját erőből épülhet meg az Újpest gigaberuházása

Megtiltották az orosz állampolgároknak az ingatlanvásárlást

A Kossuth térre vonulnak a tanárok

Dokumentumfilm készült a nőről, aki minden fronton úttörő volt

Egy kávé árával megspórolhatja a milliós kiadásokat

Fejenként 40 ezer forint otthoni tartalékot javasol a polgári védelem
